Zene füleinknek tényleg veszélyesek lehetnek a nyári koncertek


A nyár a nagy zenei fesztiválok ideje is, sokan viszont tartanak az intenzív hanghatástól. Valóban veszélyben van ilyenkor a hallásunk Hogyan védhetjük ki a kockázatokat Mítoszok helyett mindenképpen célszerű a tudomány és a tények alapján dönteni.


Vélekedés: Ha sok koncert van egy helyen, egyiket sem lehet tisztán hallani.
Valóság: Az akusztika gyorsan fejlődő tudomány – a koncerthelyszínek megtervezésével, a sátrak alakjával és tájolásával, a hangfalak elhelyezésével ma már meg tudják oldani, hogy az egymáshoz közeli koncertek hangja ne keveredjen össze.

Vélekedés: A hangos zene mindenképpen ártalmas.
Valóság: Maguk a szervezők is arra törekszenek, de a rendezvényeket is úgy engedélyezik, hogy a hangerő ne jelenthessen veszélyt a közönség számára. A túlságosan erős zaj ellen ugyanakkor egyénileg is védekezhetünk, Vannak kifejezetten koncertekre kifejlesztett füldugók – a zenészek is ilyet használnak –, de egy egyszerű, a fület eltakaró sapka vagy kendő is segíthet.

Vélekedés: Nem baj, ha közel van a hangfal, a lényeg, hogy mindent a lehető legjobban halljak.
Valóság: A hang intenzitása fordítottan arányos a távolság négyzetével. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy ha két méter helyett négy méterre megyünk az erős hang forrásától, ott már csak az eredeti hangnyomás negyedét tapasztaljuk. Így a hallásunk érdekében érdemes távolabb állni a hang forrásától.

A tudomány mindig hasznosabb támpontot nyújt, mint a tévhitek – és nem csak a zajjal kapcsolatban. Ugyanez igaz a dohányzásra, illetve az ártalomcsökkentés lehetőségére, amelyet szintén számos mítosz övez.

Vélekedés: A dohányzásban a nikotin a legkárosabb.
Valóság: A dohányzással kapcsolatos megbetegedések elsődleges okozója az égés során keletkező füst. Ugyanakkor a nikotin sem kockázatmentes: erős függőséget okoz, más negatív hatásai mellett megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást, káros hatással van az emberi reprodukciós rendszerre. A legjobb megoldás természetesen az, ha el sem kezdünk dohányozni. Ha pedig már dohányzunk, akkor saját magunk és szeretteink érdekében, valamint a környezetünkért is azzal tesszük a legtöbbet, ha végleg leszokunk, mivel a leszokással csökkenthető a legnagyobb valószínűséggel a dohányzáshoz kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázata, ezért azokat, akik a leszokás mellett döntenek, fontos támogatni elhatározásukban. Amennyiben a leszokás valamilyen okból nem történik meg, mindenképpen indokolt tájékozódni az ártalomcsökkentésről.

Vélekedés: A dohány- és nikotintartalmú termékek mind ugyanolyanok.
Valóság: A füst nélküli, de nikotint tartalmazó alternatívák lényegesen alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járnak, mint a cigarettázás*. A különböző füstmentes technológiák között is jelentős különbség van.

Vélekedés: A füstmentes alternatívák mögött még nincsenek megbízható, hosszútávú kutatási eredmények.
Valóság: Bizonyos füstmentes technológiák mögött már évtizedes kutatómunka és rengeteg tudományos eredmény áll. Némely termékek már több mint tíz éve forgalomban vannak a világ egyes részein.

A mítoszok mindig kéznél vannak, de az egészségünkről szóló döntéseket csak a tények alapján érdemes meghozni.

* Abban az esetben, ha a cigarettázást párhuzamosan sem folytatják. A füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, függőséget okoznak.